Utcáról Lakásba Egyesület | Home - Utcáról Lakásba
- Utcáról Lakásba
- Adószám
- Teremts velük otthonokat: támogasd az Utcáról Lakásba Egyesületet
- Mobilházakban kezdhetnek emberi életet a hajléktalan családok | Startlap
Az Utcáról Lakásba Egyesület célja, hogy minél több közterületen élő hajléktalan ember költözhessen lakásba. Az Egyesület Mobilház programja hosszú előkészítő munka után a megvalósítás szakaszába lépett. Köszönhetően nagylelkű támogatóiknak, az egyesület megvásárolt egy telket Soroksáron, ahol 4 családnak tudnak lakhatást biztosítani használt holland mobilházakban. A programról bővebben itt lehet olvasni. A földmunkát és a telepítést követően a házakra új külső szigetelést és tetőszerkezetet terveznek, aminek a kivitelezéséhez keresnek segítséget. Céljuk, hogy az első két mobilház közös tető alá kerüljön márciusban, és a bérlők áprilisban átvehessék az otthonukat. Az első ütemben (március 12. és 22. között) a tetőszerkezet elkészítéséhez keresnek asztalosmunkában járatos kezdő és tapasztalt önkénteseket, akik a Hellowood és a Város és Folyó (VaLyo) Egyesület szakmai felügyelete alatt dolgozhatnak. A második ütemben (március 22. után) a tetőszerkezet összeállítása, a szigetelés és a nyílászárók beillesztése következik Soroksáron.
Utcáról Lakásba
Együttműködik hazai és nemzetközi irodalmi és kulturális szervezetekkel.
Adószám
Fontos azt is kiemelni, hogy a járvány okozta válság a hozzánk hasonló civil szervezetekre nagyobb munkaennyiséget ró, emelkednek a költségeink, mert ügyfeleink nagyobb támogatásra, szociális munkásaink megfelelő védőruházatra szorulnak. Mindeközben a válság miatt az egyéni és céges adományokból befolyó összegek várhatóan csökkenni fognak, ami miatt a tervezett munkánk is veszélybe kerül. Ezért elindítottunk egy gyűjtést a munkánk támogatására, amelyet ezen a linken érnek el. Forrás: beküldött hír
Teremts velük otthonokat: támogasd az Utcáról Lakásba Egyesületet
A magyar államnak nem igazán van lakáspolitikája, olyan átfogó programja pedig egyáltalán nincs, ami a lakásszegénységben élőket célozná. Ezért aztán minimális erőforrásból gazdálkodó civil szervezetek próbálják a maguk eszközeivel ellátni ezeket a feladatokat, ilyen az Utcáról a Lakásba Egyesület (ULE) is, amelynek képviselői és támogatói bemutatták legújabb projektjük, a mobilház-program első eredményeit a sajtónak Soroksáron. Az ULE és a Lakhatást Most Alapítvány közös programjának lényege, hogy az egyesület által megvásárolt telkeken apró, skandináv típusú mobilházakat húznak fel, amelyeket aztán megpályáztatnak rászoruló emberek, családok közt. A projekt újszerű, sokszereplős konstrukcióban jött létre: az ULE saját tőkéjéből megvásárolja a telket; a programot támogató befektetők megveszik a házakat, az egyesület egy lízinghez hasonló szerződést köt velük, év végén egy összegben kapják meg a bérleti díjat, a ház ára az év során megtérül; a házba pedig kedvezményes bérleti díjjal beköltözhet, aki a pályázaton befut.
Mobilházakban kezdhetnek emberi életet a hajléktalan családok | Startlap
Az aukció június 1-30. között az alábbi linken lesz elérhető: "Magyarországon a rendszerváltás óta nem létezik jól átgondolt lakáspolitika. Ha egy család nem tud piaci albérletet megfizetni a mai lakásárak mellett, az állami rendszer nem kínál olyan megoldást, amely jelentősen hozzájárulna a lakhatás költségeihez, ami által a rászoruló családok megmenekülhetnének a hajléktalanságtól. A magyarországi lakhatási válság egyik legsúlyosabb eleme, hogy az önkormányzati lakások az országos ingatlanállomány alig 2 százalékát teszik ki. A lakhatási válság azonban jóval több embert érint, ezért ennek megoldásához új lehetőségek kidolgozására van szükség. Olyanokra, amelyek nem csak a szűkös önkormányzati lakásállományra támaszkodnak. Egyesületünk ezért a lakhatási válság kezelésében az önkormányzati lakások mellett az üresen álló magántulajdonú lakásokat is igyekszik bevonni, és azokat kedvezményes bérleti díjért, szociális bérlakásként bérbe adja a rászorulóknak a piaci ár feléért vagy akár harmadáért.
- Szívesen fogad önkénteseket és felajánlásokat az Utcáról Lakásba Egyesület
- Www kincsempark hu
- DIY: így kell grízképet készíteni
- Utcáról lakásba egyesület remix
- Kulka János, Bereményi Géza és Alföldi Róbert aukcióra bocsátják értékes tárgyaikat - Fidelio.hu
- Szerezd be Alföldi Róbert vagy Kulka János kincseit és közben segíts másokon | Nők Lapja
- Utcáról Lakásba
- Utcáról Lakásba Egyesület | hvg.hu